Nem egészen két hónap alatt 332 ezerről 151 ezerre csökkent a Híradó nézettsége, az elveszett nézők pedig nem jelennek meg a Duna TV-s híradónál többletként. A Duna sikerműsorai azonban jól teljesítenek, és elviszik a hátukon az átalakított közszolgálati médiát.
Legalább 20 éve nem készült ifjúsági tévésorozat Magyarországon, az Egynyári kaland pedig egész jó vállalkozás ahhoz képest, hogy könnyen arcátlan Balaton-promóba fulladhatott volna. Hiába az ezerszer újrahasznosított történet, a kellemes balatoni retró és az ismerős fiatalkori helyzetek miatt simán nézőbarátra sikerült az éppen a felénél járó széria.
A politikai hírek aránya a TV2 műsorában volt a legalacsonyabb, az RTL Klub híradójában kicsivel kevesebb politika szerepel, a Duna Tv pedig megelőzte a Hír Tv-t ebből a szempontból – derül ki a Nézőpont Intézet elemzéséből. Az, hogy az átalakult közmédia mennyire változtatta meg a képet, csak később derül ki.
Hiánypótló ifjúsági sorozat indul a Dunán Egynyári kaland címen. A miniszéria hat epizódjában Mucsi Zoltán, Kerekes Vica és Kálloy Molnár Péter is feltűnik, de a főszerepeket kevésbé ismert fiatal színészek alakítják.
Két héttel az indulás után a köztévé stábja a bakik ellenére bízik benne, hogy lendületet vesznek az átalakított csatornák. Szerintük a baloldali sajtó csak felnagyítja a hibáikat, azt viszont nem veszik észre, hogy egyre jobban teljesítenek. A számok alapján viszont a nézők sem díjazzák még az erőfeszítéseiket: volt olyan nap, amikor alig 27 ezer ember nézte a Híradót.
Különös mondat hangzott el a köztévé riporterétől, amikor Orbán Viktorral beszélgetett, de lehet, hogy nem is volt az annyira különös, csak összefolytak a mondatok.
Senki nem merte azt mondani a március 15-i indulást felsőbb sugallatra mindenáron erőltető MTVA-ban, hogy "figyelj, ezt nem lehet ennyi idő alatt megcsinálni". Pedig az ott dolgozók tudták, hogy ez képtelenség – állítják az új állami hírtévés forrásaink. A méregdrága új technika nem jött meg időben, ezért nem tudták megtanulni használni, a seregnyi új gyakornokot úgy selejtezték, mint a rossz zoknit, a maradékot pedig egyből a mély vízbe dobták. Az Ádár-féle elírás is kódolva volt állítólag, mert a BBC babérjaira törő csatornánál az elütések helyett csak a politikai megfelelőségre figyelnek. Ennek ellenére azzal biztatták őket, mekkora kaland lesz, hogy mindenáron elindulnak.
Egyelőre csak a kapkodás és a fejetlenség utal a márciusra tervezett változásokra a köztévénél. Pedig az útdíjéhoz hasonló előkészületeknek radikális átalakulásokhoz kellene vezetniük, amelyek végén a kormány alig két hónapon belül megkapja legújabb játékszerét: a hírcsatornát, amely miatt Orbán Viktor állítólag saját eddigi médiapartnereit is kész leépíteni.
A Duna TV Kívánságkosár című műsorának minden bizonnyal a legemlékezetesebb epizódrészlete látható az alábbi videón. A technikus véletlenül benne maradt a háttérben, amikor Korda György produkciója után beadták a műsorvezetőt. A háttérben dolgozó munkatárs leleményesen próbálja megoldani, hogy a nézők mégse lássák meg.
Érdekes adatok derülnek ki a tavaly év elejétől december 1-ig mért televíziós nézettségi adatokból. Az élen ugyan a papírforma jött be, de a 10 százalék alatti sávban találni meglepetéseket.
Túl hangos reklámokért a Dunára 50 ezer forintos, az M1-re és az M2-re 130 ezer forintos, a TV2-re 160 ezer forintos, az RTL Klubra 80 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki az NMHH tanácsa.
Mégsem távozott a köztévétől a Híradóban elhangzott káromkodásáról elhíresült Szebeni István - akár ezt is gondolhatja, aki a Duna TV honlapjára téved, ott ugyanis még mindig a csatorna műsorvezetői között szerepel a kirúgott köztévés.
Átlagosan bruttó 4,5-4,8 millió forintos prémiumot kaptak a közszolgálati médiumok – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és a Magyar Távirati Iroda – vezérigazgatói a tavalyi munkájukra. A jutalmakról legutóbbi ülésén döntött a közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriuma.
A szlovák lapok arról írnak, hogy a Duna Tv Közbeszéd című műsorában egy fordítási hibából kifolyólag rosszul értelmezték Robert Fico kisebbségekről tett kijelentéseit. A Közbeszéd című műsor csütörtöki adásában fogja javítani az elhangzottakat.
Összesen csaknem 15 millió forint jutalmat kapott a négy közszolgálati médium – az MTV, a Duna TV, a Magyar Rádió és az MTI – vezérigazgatója a 2011-es munkájára – derül ki a Közszolgálati Közalapítvány által nyilvánosságra hozott dokumentumból.
A nézői panaszok mellett a hatósági mérések is igazolták, hogy a televíziók még mindig nem tartják be a reklámhangerőre vonatkozó szabályokat. A Médiatanács most három csatornát figyelmeztetett a hangoskodás miatt.